T

Céges honlap készítése

Kis- és középvállalkozások számára

www

Milyen egy jó céges honlap? 

Fókuszban a látogató

Ki kell emelni, hogy céges weboldalakat úgy érdemes kialakítani, hogy megragadja az látogatók figyelmét, az elolvasott információk után pedig valamilyen interakció irányába javasolt terelni.

Miért fontos számunkra a látogató? Buta kérdésnek tűnik, de nem árt tisztázni... a látogatóból lesznek a vevők! Tehát valójában minden látogatóval úgy kell bánni, mintha már a vevőnk lenne. Ki kell szolgálni minden igényét, minden olyan információval el kell látni - és csak olyan információval - amire kíváncsi.
Hát ez így elég nehéz feladatnak tűnik, hiszen nincs személyes kapcsolat, nem tudhatjuk miért jött és mit szeretne megtudni.

Egyik legfontosabb tehát, hogy vállalkozásunkról "JÓ KÉPET" mutassunk! És hogy hogyan? A megfelelő arculat kialakításával és egy jó logó kiválasztásával már komoly lépést tettünk előre. Az arculat és logó fontosságáról ITT olvashatsz többet.
Nagyon fontos, hogy ne utánozzuk le a versenytársakat. Isemren meg és ismerjen fel minket a látogató! Ne keverjen össze a konkurenciával, mert akkor előfordulhat hogy a versenytárs aratja le a babérokat helyettünk. Ezért például a DOMAIN név is legyen egyedi. 
Technikai jellegű feltétel a jó céges honlaphoz, hogy legyen gyors és mobilra optimalizált. Nem tudok jobb példát mondani, mint hogy ha egy prospektust veszünk a kezünkbe és olyan apró betűvel van nyomtatva, hogy alig bírjuk elolvasni akkor azt a prospektust elég hamar letesszük a kezünkből. Ennek a jelenségnek a digitális problémájára nyújt megoldást a reszponzív kialakítás.

A jó céges honlap kommunikál a látogatóval! Például olyan kapcsolatfelvételi lehetőségek vannak amelyet szívesen használ az oldalra érkező érdeklődő. 
...

Egy jó céges weboldal tehát:
- profi grafikai megjelenése van
- megkülönböztet a versenytársaktól
- gyors
- bizalmat sugároz
- okostelefonra optimalizált
- keresőoptimalizált
- hasznos, informatív
- könnyen kezelhető a navigációja
- és a látogatót cselekvésre ösztönzi.
- ergonomikus (áttekinthető)

KÉRJE KUPON KEDVEZMÉNYÜNKET

Ismerje meg árainkat vagy kérjen egyedi ajánlatot

A MEGFONTOLT, JÓ DÖNTÉSHEZ

Mire számíthat, ha bennünket választ?

- Teljeskörűen intézzük az új honlap kialakítását az ötlettől az átadásig
- Igény esetén Domain regisztrációban és tárhely szolgáltatásban is közreműködünk
- Mobiloptimalizált megjelenést biztosítunk a weboldalnak, így minden eszközön egyaránt jól jelenik meg.
- Teljesen egyedi arculatot tervezünk, így nem lesz olyan konkurencia, akivel összekevernék Önt.
- Önnek nem kell értenie a webszerkesztéshez. Mi segítünk, elmondjuk, megoldjuk.


- Marketing eszközök hadával vértezzük fel weboldalát, hogy valóban képes legyen eladni.
- Mindent tudunk a GDPR-ról, így jól tudjuk hogy nem hiányozhat a cookie felugró ablak, az űrlapoknál a megfelelő tájékoztató elfogadása, valamint kiemelten fontos a látogatók személyes adatainak védelme.
- Határidőre kész projektekkel, folyamatos konzultációval állunk rendelkezésére 
- Az általunk készített Honlapok "élnek" és kommunikálnak a látogatóval. Nem egy digitális prospektust hozunk létre.

Iratkozzon fel Hírlevelünkre!

Értesüljön az újdonságokról és az online világ híreiről

Mielőtt belevágna... segítünk!

Néhány igazán hasznos tipp, hogy mire kell odafigyelni mielőtt belevágunk egy új weboldal létrehozásába

Domain név választás
- Legyen rövid: Az "olcsomosogepekegyhelyen.hu" domain nevet még nem választotta senki. Hm... nem is fogja választani senki. Ezt így nagyon nehéz megjegyezni és ha valaki elkezdi begépelni jó eséllyel elüt egy betűt (főleg mobilon)és lepattan az oldalról.
- Legyen közérthető! "specialmarket.hu" oldal vajon miről szólhat? Mitől special az a market? Mégis milyen market (vagyis piac)? Sose találtam volna ki, hogy ez a vállalkozás ingatlanokkal és kerékpárok értékesítésével foglalkozik.
- Ha már az érthetőségnél tartunk... ha elsősorban magyar célközönségünk van mindenképp magyar szavakat használjunk. Miért?    
          1) Mert nem minden magyar tud idegen nyelvet
          2) Könnyebben bevésődik az emlékezetbe egy magyar kifejezés, mint az angol
          3) SEO szempontjából előnyös, ha a domain név megismétlődik az oldal szöveges tartalmában
- Legyen "beszédes" a domain név! Mit is jelent ez? A mentosok.hu oldal tulajdonosa az Euromed Ambulance Kft., akik betegszállítással foglalkoznak. Ez elég jól látszik is a domain névből. 

Célok meghatározása
Tudjuk-e miért hozzuk létre a weboldalt? 
Értékesíteni szeretnénk? Információs központ kívánunk lenni? Egy szép, bárki által könnyen elérhető bemutatkozó oldalt szeretnénk létrehozni? ONLINE kampányokat szeretnénk tervezni? 
Ezek mind olyan kérdések, amelyek befolyásolják a weboldal kinézetét és persze tartalmát.

Szöveg és tartalom
Triviális, de mégis fontos: sallangmentes, tömör, lényegre törő, érdekes szöveget írjunk. Nem véletlenül léteznek szövegíró cégek, akik megírják helyettünk a szöveget. A szöveg egy oldal "lelke". Fogalmazzunk választékosan, ne csak a dizájn ragadja meg a látogatót, de legyen kedve olvasni is. 

Képek használata
Profi képek elhelyezése emeli az oldal minőségét, színvonalát. A mobiltelefonnal készített képek elhelyezése pedig kifejezetten ront a minőségen (kivéve képgalériák)
Törekedjünk arra, hogy képekkel, rajzokkal (esetleg ikonokkal) is illusztráljuk amit közölni szeretnénk. A figyelem felkeltése a szöveges tartalomra képekkel, grafikákkal, ikonokkal célravezető. Ha a weboldal "száraz" szöveg-kupac akkor sokkal nagyobb az esély, hogy a látogató hamarosan elhagyja az oldalt. Tagoljuk az oldalt illusztrációkkal, hogy könnyebben "emészthető" legyen a szöveges tartalom. 

Honlaptérkép megtervezése
Honlaptérkép nem más, mint a weboldal váz szerkezete. A FŐOLDAL-tól indulva át kell gondolni, hogy mit szeretnénk látni a főoldalon, milyen menüpontok legyenek. Milyen almenüket választunk és az összes aloldalt fel kell sorolni. Nem csak felsorolni, hanem vázlatosan össze kell foglalni, hogy hol mit szeretnénk megjeleníteni. 
Tehát például egy GALÉRIA oldalon milyen képek lesznek: Termékfotók? Képek a cég életéből? A gyárat körbejáró, bemutató képek?
Ez nagyon nehéz feladat. Ebben is segítünk! Sok olyan szempont van a honlap vázának "felépítésénél", amit a Megbízóink nem biztos hogy tudnak.
Fontos, hogy a Megbízónak legyen egy elképzelése, amit megoszt velünk és ha kérik segítünk a honlaptérképet közösen megtervezni.


© 2010 Minden jog fenntartva
Cookie és Adatvédelmi tájékoztató